Valamilyen csodalatos balszerencs következteben sikerült kitörölnöm az utobbi harom evben irt teljes bejegyzesemet. Ezek a bejegyzesek elsösorban az eletemröl szoltak, meg ami körülöttem van es volt. Nem akarom reszletezni, hogy mennyire bant ez. Nem volt nyilvanos blog, hiszen csak magamnak irogattam magamrol es az erzeseimröl, de nekem azert fontos volt... Megis csak harom evröl van szo... Egy kicsit ugy ereztem magam utana, mintha elvesztettem volna valami ertekeset, mintha vege lett volna valaminek az eletemben. Pedig ennyire nem dramai a helyzet. Most igy par nap tavlatabol mar kezdem nem olyan borusan felfogni ezt az esemenyt. Ez is - mint minden az eletben - valaminek a vege, ami kötelezöen vonja maga utan, hogy valami uj dolog is el fog kezdödni. Es lass csodat, inditottam egy nyilvanos blogot.
26 eves srac vagyok es jelenleg az elet nagy rejtejeinek köszönhetöen Innsbruckban elek. Kicsit hosszu lenne elmeselni, hogy hogy kerültem ide, de talan egy kesöbbi bejegyzesben arra is sor fog kerülni.
Lenyeg a lenyeg, hogy meg mindig az utkereses fazisaban vagyok. Vagyis nem nagyon tudom, hogy merre tart az eletem, inkabb csak azt, hogy hova akarok kilyukadni. Ez pontosan ugyanolyan, mint a mai turam.
Ezen a hetvegen megint elhataroztam, hogy felkapom a hatizsakom, es nekivagok a hegyeknek. Rengeteg gyönyörü hegy van itt a környeken, akinek van alkalma ellatogatni ide, az mindenkeppen tegye meg. Szoval mar a het folyaman kineztem egy helyet, ahova el akarok jutni. Eleg messze van innen, de idöm mint a tenger, es kedvem is van hozza, szoval tegnap is es ma is nekivagtam. Termeszetesen a pontos odavezetö utat egyaltalan nem tudom, igy kaland az egesz vallalkozas.
De hogy miert is irtam, hogy az eletem egy hegyi turahoz hasonlit, annak nagyon egyszerü oka van. Hiszen az eletemben sem tudom, hogy eppen merre fogok legközelebb elindulni, es egyelöre csak annyit tudok, hogy hova szeretnek eljutni. Az eletben is meg van az a hosszutavu celom, ami miatt minden nap erdemes felkelnem reggel, dolgoznom, es ami miatt ilyen messze vagyok a csaladomtol, barataimtol, szerelmemtöl.
A tura nagyon sok mindenre jo. Amellett, hogy olyan kemeny lesz az ember feneke, hogy egy diot is könnyeden megtörhetne vele, idöt tudsz szanni a sajat gondolataidra. Itt nagyreszt egyedül vagy, neha-neha valaki szembe jön, akinek köszönsz, de azonkivül semmit nem zavarja a bekedet. Igy vagyok ezzel en is minden hetvegen, igy a termeszetbe menekülök feltöltödni, nyugalomra talalni.
Csodalatos helyeken setalhatsz, es közben egyre közelebb kerülsz a celodhoz... Jobb esetben... Mert ez persze nem mindig ilyen egyszerü. Tegnap peldaul annyira rossz fele indultam, hogy el sem jutottam a "Thaurer Alm"-nak nevezett Hütte-ig, mert mar az elejen rossz iranyba mentem. De mindez nem keseritett el, hiszen több dologra is rajöttem:
1. Ez nem a jo irany, igy erre többet nem fogok menni.
2. Rajöttem, merre van a jo irany, igy a következö alkalommal arra fogok menni.
3. Lehet, hogy nem ide akartam kilyukadni, de a vegen nem bantam meg, hogy oda kerültem.
Mondtam en, hogy olyan mint az eletem. Amikor elindulsz a celod fele, akkor senki nem garantalja, hogy egyböl a jo utra fogsz ralepni. Neha egy kicsit rossz fele megyünk, neha vissza kell menni majdnem az elejere es onnan ujra kezdeni, de közben is uj dolgokat ismerünk meg, uj tapasztalatokra teszünk szert, es ezeket mind felhasznalhatjuk azon az uton, amit vegül meg fogunk talalni.
Fontos dologra jöttem ra a turazas kapcsan. Nem csak menni kell, mint a vadszamar elöre, hanem azert neha nem art megallni, megpihenni es körülnezni, hogy hol is vagyunk. Visszanezhetsz, hogy megnezd mennyit haladtal elöre. De az is eleg, ha csak megpihensz egy kicsit. Ez a mai tura nekem eleg hosszu volt: ket es fel orat mentem hegynek felfele es majdnem ket orat lefele. Teljesen erthetö, hogy megalltam pihenni. Nem hajtott senki, nem kellett sietnem sem. Vittem magammal egy könyvet es minden pihenönel olvastam egy kicsit.
Alapvetö szabaly itt is es az eletemben is, hogy a celhoz nem vezet teljesen egyenes ut. Sok kacskaringon keresztül lehet feljutni, es neha meg olyan erzese is van az embernek, hogy talan visszafordit az ut. De aztan gyorsan kiderül, hogy megsem.
Hulla voltam mar feluton is. Nagyon faraszto volt. Raadasul en olyan nagyon izzadok, hogy folyamatosan a szemembe folyt az izzadsag a homlokomrol, es a szemüvegemet is le kellett vennem, hogy megtöröljem. Azert mentem elöre, mert fel akartam erni.
Sokan jöttek mar visszafele, es több alkalommal mar a nyelvemen volt, hogy megkerdezem: "Ugyan mar, mondja meg nekem, hogy meg mennyi van vissza!" De aztan megsem tettem. Ennek az az egyszerü magyarazata van, hogy nem akartam, hogy a valasz befolyasoljon. Ha azt mondta volna valaki, hogy meg 2 orat kell gyalogolni, akkor lehet, hogy meg 15-20 percet valoban mentem volna felfele, de azutan kepes lettem volna visszafordulni. Igy is kellett meg több mint egy orat menni, de igy minden kanyar utan ott volt bennem az izgalom, hogy lehet a következö domb mögött mar meglatom a kis hazikot.
Mentem, mentem. Közben folyt rolam a viz, de en csak mentem elöre. Ha a fejembe veszek valamit, akkor azert nagyon tudok hajtani.
Meg egy hasonlosag az elettel: Nem a cel a fontos, hanem az odavezetö ut. Es ez nagyon igaz. Amikor meglattam a kis hazat a hegy oldalaban, akkor nagyon büszke voltam magamra. Megcsinaltam. Felertem. Es az egesz szenvedes annyira jo erzesnek tünt, hiszen megerte minden csepp verejtek, mert ket napi (ugye tegnap ide indultam el) faradozas gyümölcse itt ert meg igazan. Es akkor ott leesett, hogy nem az volt a fontos, hogy ide felerjek, hanem az, hogy ezen az uton vegig menjek. Es lehet, hogy sok embernek ez ugyanazt jelenti, de azert megsem ugyanaz.
Jo volt felerni. Körbenezni, es latni, hogy megtettem egy hatalmas utat. Ejtöztem egy rövid ideig, ittem egy jo korso hideg sört, mert megerdemeltem, es csodaltam a termeszetnek azt a szepseget, ami itt ezen a helyen összesürüsödött.
A visszafele vezetö ut mar egy mas teszta volt. Azt az utat mar ismertem, hiszen elötte ott jöttem fel, de az egy masik fajta kalandot tartogatott. Nem volt annyira intenziv, de ez olyan "kötelezö" volt, hiszen valahogy le kellett jussak. Es ebben pont az volt a szep, hogy mar tudtam, hogy mi fog ram varni, es megis vartam, hogy valami mas legyen. Es vegulis mas is lett.
Elsö szabaly, ha valaki ide Tirolba akar költözni: "Az idöjaras olyan gyorsabban valtozik, mint ahogy azt követni lehetne". Soha nem indulok el esernyö vagy dzseki nelkül, mert fel ora leforgasa alatt a felhötlen egböl fekete villamokat szoro szörnyetegge valtozik es azonnal ujra vissza.
Hat a hazautam is ilyen volt. Amikor hazaertem, lezuhanyoztam, de amikor kileptem a zuhany alol, akkor mar villanyt kellett kapcsolnom, hiszen korom sötet lett delutan 5-kor. De hat ez a szep benne... Soha sem tudod, mit dob a gep.
